Ez az első rész!!! Reméljük tetszeni fog:)És jelöljetek facebookon minket:http://www.facebook.com/szomoru.laura?fref=ts és http://www.facebook.com/noemi.szurok akkor jó olvasást!!
A gépek fülsiketítő zajára keltem. Ahogy lassan kinyitottam a szemem, és körülnéztem egy rideg kórházi szobában találtam magam. Felemelkedtem az ágyamon és egy idegen férfi ült az ágyam melletti széken. Ahogy észrevette hogy nézem, odahajolt és megfogta a kezem.
-Sajnálom.-mondta, és könnyes szemével, mélyen a szemembe nézett. Hogy mi van??? ki ez a férfi??? hol vannak a többiek??? ezekkel a megválaszolandó kérdésekkel a fejemben néztem a férfira
-Elnézést...mit kell sajnálnom?-tettem fel azt a kérdést ami válaszától féltem.
-Ezek szerint nem emlékszel...-mondta és arcán fájdalmat láttam. Most tényleg mi a franc van? Láttam a férfi arcán leguruló könnycseppet, amit rögtön le is törölt.Összeszorult a szívem, ő pedig felállt és néma csöndben kisétált a szobából. Egy orvos lépett be egy dossziéval a kezében.
-Abby, emlékszik az elmúlt nap eseményeire??-kérdezte, és ekkor nagyon megijedtem.Megráztam fájó fejem és vártam az orvos válaszát.- Tegnap este baleset érte önt és a családját,a férfira sem emlékszik aki előbb itt volt?-kérdezte kissé félve.
Fájdalmasan lehunytam a szemem és eszembe jutott minden. A nyaralás, a férfi aki előbb itt volt, ez előttünk haladó autóban ült. Emlékszem, a férfi hirtelen fékezett az autópályán, apa nem tudott fékezni így hátulról belerohant az autóba. Nagy koccanás...aztán semmi. A mentők szirénázására nyitottam ki a szemem, A sajogó fejemhez kaptam amiből ömlött a vér. Egy piros ruhás ember emelt ki a roncsokból, és a mentő autóhoz vitt. A következő emlékem már a kórház. Éreztem ahogy a szememet egy kövér könnycsepp hagyja el.
-A szüleim? hol vannak? hol van Aron? oda kell mennem!-már készültem felállni, de az orvos megfogta a vállam és finoman hátratolt.
-Abby, sajnálom...a szüleid- mégsem vártam hogy végigmondja, a szám elé kaptam a kezem, majd kitört belőlem a zokogás.-sajnálom...már nem tudtuk megmenteni őket.-és ekkor valami óriási ürességet éreztem a szívembe, amit már senki és semmi nem tölthet be.Az orvos nyugtatgatni próbált majd magamra hagyott. Miért pont velem kell hogy megtörténjen? A férfi újból belépett az ajtón és mikor meglátta hogy zokogok ő is sírni kezdett. Leült mellém, és megtörölte az arcomat.
-Nagyon sajnálom.-mondta és akkor bűntudatot éreztem a hangjába
-Senkim sem maradt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése